Menü Bezárás

Bihal Dávid vagyok és Németh Angéla csapatának tagjaként kérem ismét az Ön bizalmát. Alig több mint 30 esztendősen már 16 évnyi politikusi munka áll mögöttem, amelynek minden állomásán a legkeményebben vettem fel a harcot mindazok ellen, akik úgy gondolták: a politikának a zsákmányszerzésről és nem emberekről kell szólnia. Ezért támogattam, hogy a képviselők addig ne kapjanak fizetést, ameddig nincs költségvetése a kerületnek. Nyilvánosságra hoztam olyan dokumentumokat, amelyek bizonyítják: a fideszes városvezetők egymást bízták meg több százezer forintos tiszteletdíjjal a fizetésükön felül.

Amikor szavazunk, tudnunk kell: a Fidesz vezette Bosszúkoalíció hónapok óta önös érdekből betart a XV. kerületieknek. Akadályozzák, hogy forrásainkat az itt élők javára, gyermekeinkre, az értünk dolgozók megbecsülésére költsük.

Október 13-án mondjunk nemet a zsarolásra, adjuk vissza a XV. kerületet a XV. kerületieknek! A következő öt évben a Németh Angéla mellett álló szövetséggel:

Rehabilitáljuk a Szentmihályi út melletti zöld területeket.

Élettel töltjük meg a Japánkertet.

A BKK-val közösen rendezzük a buszállomás környezetét.

Rendbe tesszük és zöldítjük a Szilas lakópark környezetét.

Javítjuk a közbiztonságot, hogy megóvhassuk közös értékeinket.

Kérem, ajánlásával támogassa jelöltségemet! Keressen augusztus 24. és szeptember 6. között az Újpalotai Vásárcsarnok előtt.  Jelentkezzen aktivistának vagy támogatónak a david.bihal@gmail.com e-mail címen és a +36 30 164 4472 telefonszámon!