Menü Bezárás

Mindannyian olyan helyen szeretünk élni, ahol valódi kikapcsolódást jelent a parkokban lenni, az utcákon sétálni. Ahol a városi terek az emberekről, a találkozásokról és beszélgetésekről, kevés szabadidőnk tartalmas és kellemes eltöltéséről szólnak. Ahol mindezt biztonságban tehetjük.

A kormány és a főváros térköveket, lebetonozott parkokat, milliárdos presztízsberuházásokat és út szélén hagyott kukákat kínál a fővárosiaknak. Ezért egyre többet kell magunkra vállalni köztisztaságunk megőrzéséért, zöldfelületeink és közterületeink fejlesztéséért. A kerület reggel és este fuldoklik a közúti forgalomban, a fővárosi kezelésű utak pedig kritikán aluli állapotban vannak.

Az erőfeszítéseink ellenére a kerületben jelentős méreteket ölt az illegális szemétlerakás, amelynek felszámolására több tízmillió forintot kell elköltenünk közös pénzünkből. Egyelőre kevés a nyilvános illemhely a játszótereink környezetében, és a közbiztonságra is sok jogos panasz érkezik a lakosságtól. Hiába azonban a tervek a parkőrszolgálat fejlesztésére, a kamerarendszer bővítésére, ha ezeket a fideszes Bosszúkoalíció megakadályozza.

Ezért a következő 5 évben:

Fejlesztjük a parkőrszolgálatot, az illegális szemétlerakás elleni küzdelem részeként „hulladékkommandót” hozunk létre.

Növeljük a térfigyelő-kamerák számát, a kamerarendszer felügyeletét pedig közösen folytatjuk a rendőrséggel.

Határozottabban lépünk fel a közterületen történő alkoholfogyasztás és a csendháborítás visszaszorítása érdekében.

Gondoskodunk arról, hogy a kerületben több fa és zöld legyen, ezért átfogó, 5 éves zöldfelületi programot indítunk: sérült, beteg és balesetveszélyes fáink helyett újakat telepítünk, az elhanyagolt parkokat madárbarát módon megújítjuk, a meglévők mellett pedig újakat létesítünk.

Felújítjuk az Újpalotai Vásárcsarnokot, és folytatjuk környezetének zöldítését, parkosítását.

Létrehozzuk a kerületi főkertész pozícióját, aki zöldterületeink megvédéséért és fejlesztéséért lesz felelős.

Zöldhivatal-programunkat kiterjesztjük önkormányzati intézményeinkre, gazdasági társaságainkra is.

Újabb ivókutakat és nyilvános mosdókat létesítünk, gondoskodunk azok folyamatos működéséről.

Az új fővárosi vezetéssel közösen fejlesztjük a kötöttpályás tömegközlekedést, megépítjük a hiányzó villamosvonalat, és realitássá tesszük a XV. kerület elérését metróval.

A Fővárossal együttműködésben alacsonypadlósra cseréltetjük a 69-es villamost.

Újabb parkolókat létesítünk, a lakosság bevonásával új, 5 éves kerületi járda- és útfelújítási programot indítunk, akadálymentesítjük az átkelőhelyek többségét.

Az új fővárosi vezetéssel együtt, de jelentős önerő mellett felújítjuk a fővárosi kezelésű kerületi utakat, megépítjük az M3 zajvédő fal hiányzó, XV. kerületi szakaszát.

2020-ban saját költségre, a Fővárostól átvállalva, felújítjuk az Erdőkerülő utcát és a Zsókavár utcát.

Kerékpárutakat építünk, és a különböző közösségi, megosztáson alapuló szolgáltatásokkal együttműködésben elérhetővé tesszük a kerületet GreenGO-val, MOL Limóval, MOL Bubival és más alternatív közösségi közlekedési formákkal.

A Szilas-patak mentén biztonságos séta- és futóútvonalat alakítunk ki, a lakótelepi részeken sétálózónákat hozunk létre.